Nemzetköziesítési PLA

Nemzetköziesítési szakmai műhely és intézményi audit

A Tempus Közalapítvány  a Campus Hungary program keretében kétnapos, angol nyelvű nemzetköziesítési szakmai műhelyt, más néven peer learning activity-t (PLA) szervez. A közös gondolkodáson és tudásmegosztáson alapuló interaktív szeminárium elsődleges célja a hazai felsőoktatási intézetek nemzetköziesítési dimenzióinak meghatározása, az egyes intézmények motivációinak megértése, hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismerése. A PLA-t követően a műhely résztvevői egy hazai és egy nemzetközi szakértővel együttműködve, a Campus Hungary projekt 2015 tavaszi lezárultáig mindösszesen 11 hazai felsőoktatási intézmény nemzetköziesítési auditját, átvilágítását fogják elvégezni.

2014 első hónapjaiban, az első két audit eredményeinek, tapasztalatainak összegzésére, illetőleg a további irányvonalak kijelölésére egy második PLA kerül megrendezésre.

Az auditok során kiemelt szempontként fog megjelenni a folyamatorientáltság, mellyel célunk, hogy az intézmények számára szakértői támogatást tudjunk nyújtani a nemzetköziesítés továbbfejlesztéséhez.

CÉLCSOPORT

A műhely olyan szakértőknek szól, akik felsőoktatás minőségbiztosításával, nemzetköziesítésével kapcsolatos tapasztalattal rendelkeznek, valamint jártasak a felsőoktatás modernizációjával kapcsolatos pályázatok területén.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

 

  • A műhelyen való részvételhez tartalmi és formai szempontoknak megfelelő pályázat benyújtása szükséges.
  • Az ajánlattételi felhívás várható ideje: 2013. július.
  • A szakmai műhely várható helyszíne: Budapest.

 

IDŐPONTOK

A műhelyek várható időpontjai: 2013. szeptember és 2014 első fele.
Az auditok az első PLA-t követően, a projekt zárultáig folyamatosan valósulnak meg.


További információk

Szél Dávid – szakmai koordinátor
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Neumayer Petra – szakmai koordinátor
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nemzetköziesítési szakmai műhely és intézményi audit

Háromnapos, angol nyelvű nemzetköziesítési szakmai műhely, más néven peer learning activity (PLA). A közös gondolkodáson és tudásmegosztáson alapuló interaktív szeminárium elsődleges célja a hazai felsőoktatási intézetek nemzetköziesítési dimenzióinak meghatározása, az egyes intézmények motivációinak megértése, hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismerése. A PLA-t követően a műhely résztvevői egy hazai és egy nemzetközi szakértővel együttműködve, a Campus Hungary projekt 2015 tavaszi lezárultáig mindösszesen 11 hazai felsőoktatási intézmény nemzetköziesítési auditját, átvilágítását fogják elvégezni.

Az első két audit eredményeinek, tapasztalatainak összegzésére egy második PLA során, 2014 első hónapjaiban kerül sor.

Az auditok során kiemelt szempontként fog megjelenni a folyamatorientált attitűd, mellyel célunk, hogy az intézmények számára szakértői támogatást tudjunk nyújtani nemzetköziesítési folyamatuk továbbfejlesztéséhez.

CÉLCSOPORT
A műjely olyan szakértőknek szól, akik felsőoktatás minőségbiztosításával, nemzetköziesítésével kapcsolatos tapasztalattal rendelkeznek, valamint jártasak a felsőoktatás modernizációjával kapcsolatos pályázatok területén.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

·         A műhelyen való részvételhez tartalmi és formai szempontoknak megfelelő pályázat benyújtása szükséges

·         Az ajánlattételi felhívás várható ideje: 2013. július

·         A képzés várható helyszíne: Pécs

IDŐPONTOK
A műhelyek várható időpontjai: 2013. szeptember és 2014 eleje

Az auditok időpontjai: az első PLA-t követően, a projekt zárultáig folyamatosan

További információk

Szél Dávid – szakmai koordinátor

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Neumayer Petra – szakmai koordinátor

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Attachments:
Download this file (Internationalization_tematika.pdf)Tematika[a műhely tematikája]188 Kb