Interkulturális tréning

interkulti uj

A Campus Hungary konvergencia régiós projektje keretében, a Tempus Közalapítvány szervezésében megvalósuló tréning a vidéki felsőoktatási intézmények hallgatóinak adott lehetőséget interkulturális kompetenciáiknak fejlesztésére. A tréningekre 2013 őszén, 2014 tavaszán és 2014 őszén került sor a konvergencia régiók egy-egy felsőoktatási intézményében. 

FELHÍVÁS

Külföldi ösztöndíjra jelentkeznél, de tartasz attól, hogy nehezen viseled majd az idegen környezetet? Vagy már el is határoztad, hogy a következő szemesztert álmaid országának egyetemén töltöd, de azért jól jönne pár infó, hogy mire is számíthatsz egy kulturálisan sokszínű közösségben? Akkor az Interkulturális hallgatói tréning pont neked szól.

A háromórás tréningen tapasztalt trénerek készítenek fel arra, hogyan kezeld a kezdeti kulturális sokkot, és ráirányítják figyelmedet arra, hogy mindnyájan úgynevezett kulturális szemüvegen keresztül tekintünk a minket körülvevő világra, ezért korántsem biztos, hogy egy másik nép fia vagy lánya ugyanúgy reagál a dolgokra, mint te. Természetesen arra vonatkozóan is kapsz tanácsot, hogy hogyan kezeld a kulturális különbségekből adódó lehetséges konfliktusokat. Ezen kívül a játékos gyakorlatokon keresztül sok-sok újdonságot is megtanulhatsz a különböző népek kultúrájáról, és persze saját magadról is. Fejlődnek – többek között  olyan képességeid, mint a megértés, a szolidaritás, az interkulturális közegben való tanulás képessége, az egyéni és csoportérdekek összeegyeztetésének képessége és a konfliktuskezelési képesség.

CÉLCSOPORT

Az Interkulturális hallgatói tréning azoknak a hallgatóknak, doktoranduszoknak szól, akik konvergencia régiós felsőoktatási intézményben tanulnak, és a közeljövőben ösztöndíj keretén belül egy vagy két félévet külföldön szeretnének tanulni, vagy külföldi szakmai gyakorlaton vesznek részt.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

  • A tréning a hat konvergencia régióban, régiónként 3 alkalommal valósult meg.
  • Egy tréning 3 órás programot jelentett.
  • A tréningen való részvétel a hallgatók számára ingyenes volt.
  • A régiós tréningeket a következő oktatók tartották meg:
    • Nyugat-Dunántúl: Dr. Golubeva Irina, Sipos Judit
    • Közép-Dunántúl: Dr. Mitev Ariel Zoltán, Dr. Malota Erzsébet
    • Dél-Dunántúl: Sáriné Dr. Csajka Edina, Walter Imola Ágnes
    • Észak-Magyarország: Karlowits-Juhász Orchidea, Dr. Tompa Tamás
    • Dél-Alföld: Lesznyák Márta Eleonóra, Ruzsics Ilona
    • Észak-Alföld: Medvés Dóra, Pántya József

LEZAJLOTT TRÉNINGEK

Nyugat-Dunántúl:
  • Győr, 2013. október 18.
  • Győr, 2014. február 25.
  • Győr, 2014. november 21. 
  • További információk:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 Dél-Dunántúl: 
  • Pécs, 2013. szeptember 27.
  • Pécs, 2014. február 12.
  • Kaposvár, 2014. szeptember 19.
  • Pécs, 2014. szeptember 26. 
  • További információk:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Közép-Dunántúl: 

Dél-Alföld: 

  • Szeged, 2013. október 3.
  • Szeged, 2014. február 13. 
  • Szeged, 2014. szeptember 24.
  • További információk:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Észak-Magyarország: 

  • Miskolc, 2013. november 12.
  • Eger, 2014. február 26.
  • Miskolc, 2014. október 9. 
  • További információk:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Észak-Alföld:

  • Debrecen, 2013. október 8.
  • Szolnok, 2014. február 26.
  • Debrecen, 2014. október 20.
  • További információk:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.