Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 11251

Itt képzik a jövő klímakutatóit

Interjú Lehoczky Annamáriával

A Campus Hungary Újságcikkíró-verseny első helyezettje, Lehoczky Annamária félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között, a Spitzbergákon járt rövid tanulmányúton. Expedíciójának eredményeiről, az éghajlatkutatás rejtelmeiről és a szigetcsoport sajátosságairól beszélgettünk, ahol sem megszületni, sem meghalni nem lehet.

LehoczkyA photo10

Miért éppen a Spitzbergákat választottad úti célnak?
A Spitzbergákon létesített kutatóintézetről először Cseke Eszter és S. Takács András On The Spot című műsorában hallottam, egészen pontosan emlékszem szavaikra: „Itt képzik a jövő klímakutatóit”. Akkor tudtam, hogy ott a helyem. Majd amint kutatásaim glacio-klimatológiai irányba bővítettem - azaz a gleccserek és az éghajlat kapcsolatát kezdtem el vizsgálni -, született meg az elhatározás, hogy szeretnék a témában nemcsak elméleti tudást, hanem terepi gyakorlatot is szerezni. A szakirodalom és tájékozódásom alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a University Centre in Svalbard az egyik legkiválóbb nemzetközi kutatóintézet, ahova a földtudós, glaciológus, klimatológus szaktekintélyek szerte a világból időről-időre visszatérnek kutatni és oktatni. S persze több szempontból is életre szóló kalandnak ígérkezett a világ legészakibb kutatóintézetében tanulni: földrajzosként a Spitzbergák egyedülálló természeti környezete és története, meteorológusként a norvég szakmai mentalitás (lévén Norvégia a modern meteorológia szülőhazája), lelkes fotósként pedig a sziget természeti csodái és elszigetelt világa vonzottak.

Mióta érdeklődsz az éghajlatkutatás iránt és mi fogott meg benne?
Mióta az eszemet tudom, rajongok a földrajzért, a felfedezőkért és – szüleimnek hála - az utazásért. Majd középiskolai éveimtől egyre nagyobb figyelemmel és aggodalommal fordultam a globális környezeti problémák felé. Ekkor olvastam Al Gore éghajlatváltozásról szóló Kellemetlen igazság című könyvét, mely rádöbbentett arra, hogy milyen súlyos a helyzet, s hogy az éghajlati válság megoldása a mi generációnk kezében van. Ezért választottam hivatásomul a klímakutatást. Előbb földtudományi kutatóként diplomáztam az ELTE-n, majd meteorológia mesterképzésen folytattam tanulmányaimat, ahol éghajlatkutató szakirányon végeztem. A globális klímaváltozás problémaköre iránti érzékenység vezérli kutatási tevékenységemet, hiszen úgy vélem, hogy az éghajlatváltozás hatásainak dokumentálása, az összefüggések feltárása, megértése elengedhetetlen feltétele a kiváltó okok mérséklésének, a megfelelő alkalmazkodási stratégiák kidolgozásának és a környezettudatos szemlélet erősítésének. Ugyanakkor felelősségemnek érzem a klímakutatás eredményeinek közérthető formában való publikálását is, ezért a kutatói tevékenység mellett klímakommunikációval is foglalkozom.

Hogyan találtál rá a Campus Hungary ösztöndíjra?
A Balassi Intézet honlapjáról szereztem tudomást az ösztöndíjról, melynek hatalmas előnye más Magyarországon elérhető ösztöndíjakhoz képest, hogy nem függ intézmények közötti már létező szerződésektől. Gyakorlatilag a világ bármely pontjára pályázhat az ember, s nekem pontosan erre volt szükségem. A Balassi Intézetről pedig nővéremtől hallottam, aki egy másik ösztöndíj-lehetőségük segítségével egy évet tölthetett Kuvaitban.

Mit kutattál a tanulmányút alatt?
Rövid tanulmányutam során egy intenzív öthetes kurzust végeztem el „A sarkvidéki légköri határréteg és a helyi klimatikus folyamatok” témában. E kurzus szisztematikus áttekintése volt a modern sarkvidéki meteorológiai-klimatológiai kutatásnak, nagy hangsúlyt fektetve a sarkvidéki légköri határréteg jellemző folyamatainak megértésére és az alacsonyabb földrajzi szélességekre jellemző határrétegtől való eltérések feltárására. A kurzus talán legnagyobb előnye, és rendkívülisége a terepi tevékenység volt. Hetente egy teljes napot és további délutánokat/estéket/éjszakákat töltöttünk mikrometeorológiai mérőállomások telepítésével, eszközök karbantartásával, terepi mérésekkel, adatgyűjtéssel, észleléssel. Véleményem szerint ez a tapasztalat az, ami képessé tesz arra, hogy igazán megérthessük a körülöttünk zajló környezeti folyamatokat, a különböző felszín közeli kölcsönhatásokat, és megfelelően tudjuk kezelni, értelmezni és értékelni a környezetünkről gyűjtött információkat.

Milyen eredményeket sikerült elérni az expedíció során?
A kurzus elméleti és gyakorlati tananyagának elsajátítása mellett a gleccserek anyagmérlegének éghajlati összefüggéseivel foglalkozó mester diplomamunkámhoz gyűjtöttem szakirodalmat, valamint ismereteket, tapasztalatokat cseréltem kutató- és diáktársaimmal. Az egyetemi könyvtár egyedülálló a sarkkutatással kapcsolatos szakirodalom tekintetében, így releváns szakcikkek és szakkönyvek garmadája állt rendelkezésemre. A terepi munkához szükséges „high-tech” meteorológiai mérőműszereket is megismerhettem, megtanultam üzemeltetni. A kurzus teljesítéséhez szükséges tanulmányt részben egyénileg, részben csoportmunkával készítettük el, a közösen megtervezett expedíciós mérések eredményeit feldolgozva. Ez magába foglalta a (nemzetközi) csapatmunka minden előnyét és kihívását, ami számomra mindenképp értékes tapasztalat volt. A Spitzbergák arktikus szigetvilága rohamosan átalakuló Földünk egy távoli, a környezeti változásokat „hiper-érzékenyen” indikáló helyszíne. Döbbenetes érzés volt a saját bőrömön megtapasztalni mindazokat a – valóban drámai – környezeti változásokat, amiket olvashatunk, láthatunk a hírekben. A 20. század elején kezdődő mérések óta az utóbbi 15 évben a februári átlaghőmérséklet mindvégig a normálidőszak átlagánál magasabb volt, és 2014 februárjának átlaghőmérséklete rekordmagasságot döntött: -2°C körül volt az átlagos -16°C helyett. Ezen februári ott-tartózkodásom alatt persze dolgoztam a terepen -20 °C-ban is, viszont a melegebb napokon tapasztaltam esőt (!) is. Ez nyilvánvalóan olyan extremitás, aminek súlyos következményei vannak a gleccserek anyagmérlegét, olvadási rátájukat tekintve.

Milyen színes élményekkel gazdagodtál?
Maga a Spitzbergák egy igencsak furcsa hely, tele a kontinensről furcsának tűnő szokásokkal és törvényekkel. Például a szigeten sem megszületni, sem meghalni nem megengedett, tilos macskát tartani, s elhagyni a biztonságos városi zónát fegyver nélkül. Utóbbinak oka a nagyon is valós jegesmedve-veszély, főleg a nyári hónapokban. Ez pedig csak fokozódhat az éghajlatváltozás előrehaladtával, hisz a sarkvidéki tengerjég időszakos, egyre nagyobb mértékű visszahúzódásával csökken a jegesmedvék természetes vadászterülete. Ezért a terepi tevékenység feltételenként megtanultunk fegyverrel lőni, illetve az ottani hétköznapi közlekedési eszközt, hómobilt vezetni. Tehát a kétnapos utazásomat követő reggelen éleslövészet tanfolyammal kezdődött az első benyomásokkal járó „kulturális sokk élmény”… További különlegesség, hogy az épületek bejáratánál mind a fegyvert, mind a cipőket le kell tenni, de vastag zokniban igen komfortosan elvan az ember. Maga az egyetemi multikulturális környezet, a rendkívül közvetlen társasági hangulat, s az angolszász egyetemekre jellemző mentalitás és munkamorál abszolút lenyűgözött. A gyakorlat-orientált egyéni és csoportos feladatokkal együttgondolkodásra, ugyanakkor egyéni kérdésfelvetésre és kritikai gondolkodásra sarkalltak, amire véleményem szerint nagy szükség volna a hazai oktatásban is, már az általános iskolától kezdve. A természeti csodákat tekintve az ég kékje nap mint nap új árnyalattal bűvölt el, mivel egészen március közepéig a nap nem emelkedett a horizont fölé, csupán derengett napközben is. Illetve lankadatlan virrasztva többször is szerencsésen elcsíphettük a misztikus sarki fényt, ami ezen tavasszal különösen gyakori volt az erős napaktivitásnak köszönhetően. Egy kép pedig örökre bevésődött: a pillanat, amikor egy hétvégi túrázás alkalmával a legmagasabb hegytetőn megpillantatom közel egy hónap után a napot, királyi koronával (halo jelenség) övezve… leírhatatlan élmény egy meteorológusnak. Végezetül még egy szintén emlékezetes élmény: néhány diáktársammal a kurzus „zárásaként” megmártóztunk a fjord jégvirágokkal tarkított vizében -20 °C-os léghőmérséklettel odakint… azért ezt legközelebb inkább nyáron ismételném meg.

Hogyan tudod kamatoztatni a kint megszerzett tudást és a kapcsolatokat?
Több emberrel is baráti és szakmai kapcsolatban maradtam, s ezáltal már érkezett is megkeresés további kutatást illetően. Jelenleg egy spanyol klímakutató intézetben dolgozom, ahol kutatási témám részben glaciológiai jellegű. A Spitzbergák tele kicsit hidegnek bizonyult, ezért délebbre vonultam…(: most a mediterrán térség gleccsereire fókuszálok. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezek sorsa a 21. században, s miként érinti majd ez a gleccserek által táplált folyók térségének vízellátását és lakosságát. Ugyanis ha ezen gleccserek elolvadnak a következő évtizedekben, akkor például az egyébként is szárazodó és melegedő észak-spanyol Ebro-régió súlyos vízhiányban fog szenvedni. Ehhez pedig alkalmazkodni kell, mihamarabb. Bízom benne, hogy még idejében észbe kapunk.